Vasárnap reggel különös zajra ébredtem. De azt hittem, csak valami kamion fékezett, szinte tovább szenderegtem. Aztán hallottam a szirénákat, az érkező tűzoltókat. Kiderült, hogy egy autó fölborult a ház előtt. Elég rémisztő látvány. Pláne az, hogy föl nem foghatom, hogyan történhetett. Szerencsére nem halt meg senki. Sőt, a két utas egy karcolás nélkül megúszta. Persze a tűzoltók megint hihetetlenül látványosan dolgoztak. Elegánsan, gyorsan, pontosan. Nagyon szeretem nézni, ahogy teszik a dolgukat. A hét végén az volt a legjobb, hogy fölmentünk a Várba a gyerekekkel. Már régóta ígértük nekik, hogy siklózunk egyet. Kicsit rontott az élvezeti értéken, hogy a nagyjából egyperces út kedvéért fél órát kellett sorban állni, és az egész 2300 forintba került. Igazán nem vagyok fukar, de ez azért túlzás. Nyilván a külföldiek „kedvéért” kérnek ennyit, ami egyrészt szégyen, másrészt gyakorlatilag kizárják a kevésbé tehetősebb magyar családokat. A szülők ravaszak: tudják, hogy ha egyszer fölmennek a siklóval, akkor egyrészt azzal kell visszajönni is, másrészt rövid időn belül ismét követelik a gyerekek a siklást. Legközelebb akkor, amikor az Lánchíd környékén járnak, és meglátják. Aztán a Várban sétáltunk, teljesen úgy, mint valami turisták. Persze nem mertünk, mondjuk valamelyik kiállításra bemenni. Milos annyira mozgékony, hogy mindenre fölmászik, úgy kell visszatartani a falakról. De még a síknak mondható macskakövön is állandóan beveri magát. Nem tudom, mikor növi ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése