csütörtök, február 21, 2008

A rabsic szákja

A jobboldal propagandagépezete negatív kampányának legújabb állomásához érkezett: az amúgy kedves, visszafogott és korrekt embernek látszó Tarlós István Fideszen kívüli Fidesz vezér jóelőre népszavazási csalásról beszél. Meg kell teríteni a magyarázkodáshoz arra az esetre, ha a Fidesz megint úgy járna, mint a kettős állampolgárság dolgában: a saját népét se tudja az urnákhoz csalni. Ez tökéletesen beleillik abba a képletbe, amelyik a baloldali csalás lehetőségét állandóan lebegtette, napirenden tartotta, még akkor is, amikor a Fidesz-kormány felügyelte a választásokat, és belügyminisztere, Pintér Sándor (!) mindent rendben lévőnek talált. Jól jött az őszödi - a rendszerváltás óta első őszinte, bár sajnos zártkörű - beszéd, ami után már azon az alapon lehet senkinek, törvényen kívülinek tekinteni a miniszterelnököt, ezzel tulajdonképpen a kommunisták kivételével az egész baloldalt, hogy ő meg hazudós. Apróbb és nagyobb setét ügyek után persze ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy ezek mind lopnak is - áttételesen, ám mégis közvetlenül, bár nem annyira bűnügyi értelemben most leginkább az orvoshoz járókat és a diákokat lopják meg, hiszen ez a népszavazósdi témája. Bár az egész népet is, mert a kormány, amelyet most népszavazás támad, állampénzen merészeli magyarázni, hogy miről is van szó. Mindegy, a lényeg az, hogy a baloldal hazudik, lop és csal.

Mindezt abban a környezetben harsogják, amelyikben egyszercsak megint fölmerül, hogy az istenes, igazmondó, tehát minden porcikájáig becsületes Orbán Viktor pártelnök legeslegeslegeslegjobb barátja és szövetségese, bizonyos Simicska Lajos annak idején, mint APEH-elnök - egyes hírek szerint - hazaküldte a dolgozókat, hogy a "hosszú bájtok éjszakáján" zavartalanul matattasson a hivatal adatbázisában. Nagyon úgy néz ki, hogy eredményesen halászgattak egynémelyek. Hogy aztán saját titkos elektronikus rabsicszákba dugták, amit összefogdostak, vagy más is tudott a zsákmányról, arról feltételezésünk sem lehet, amíg a rendőrök ki nem derítenek mindent. Sajnos talán mégis okkal feltételezhető, Simicska úr legeslegeslegbensőbb bizalmasairól lehet szó - hiszen kik mások kerülhetnek egy kapitalista társadalom legbefolyásosabb hivatala informatikai rendszerének közelébe? Az a hír járja, hogy akkor, bár az is lehet, hogy máskor, de házon belül, tehát vagy Simicska úr bizalmi szolgálatában, vagy apehlása után ott felejtve nem csak afféle adatokra leltek, amelyek netán politikailag használhatónak látszottak, hanem olyanokat is találtak, amelyekből nagyon sok készpénzt lehet csikarni. Ráadásul adózatlant, mert a zsarolásból származó bevételt ritkán vallják be az emberek. Mert ugye, állítólag - bár ez aligha hihető, annyira borzasztó - az Orbán-Simicska bizalmi tengelyre fölkapaszkodva munkálkodó "szakemberek" Csányi Sándortól, Magyarország talán leggazdagabb emberétől 50 millió euró - 12 milliárd forint - kifizetését követelték azért, hogy egy nagy értékű ingatlan adásvételével kapcsolatos iratokat ne hozzanak nyilvánosságra.
Mi van akkor, ha ilyenkor fölvetődik, de éppen csak halványan, mintegy kombináció gyanánt - ugyanúgy, ahogy az ártatlan tekintetű Tarlós úrnak jut eszébe a népszavazási csalás -, hogy ha ez bármelyik részletében igaz, akkor a becsületes Orbán és a gyakran mérgelődő, ám föltétlenül tisztakezű Simicska vállal-e legalább valami "politikai felelősséget" minden idők legnagyobb zsarolási ügyében - és levonják-e az ilyenkor Európában szokásos következtetéseket? Annál is inkább, mert mi van akkor, ha az ördögagyú baloldalon fölmerül, hogy netán a folyamatosan anyagi gondokkal küszködő Fidesznek 2010-ig bőven elég lett volna 50 millió euró, minden költségre, beleértve a tervezett népszavazások kampányait, meg a nagy választásit is? Aljas rágalom lenne egy ilyen utalás? Mit várjunk egy lopós, csalós, hazudós - tehát velőig aljas - baloldaltól? Elvárható, hogy egy végtelenségig elállatiasodott politikai légkörben a baloldal ugyanúgy hagyja ezt az ügyet is elhamvadni, mint a piti szerverbetörés esetét a legutóbbi választás után, és a kerületi polgármesteri székig engedi futni a politikai felelőst?
Ehhez képest a Zuschlag-ügy, az SZDSZ pitiáner belső választási csalfáskodása, és a baloldal összes bűne és hülyesége - légypötty.
Milyen érdekes, hogy Kósa Lajosnak hirtelen éppen most jut eszébe, hogy esetleg miniszterelnök is lehetne pár év múlva. Csakugyan nőttek az esélyei. Feltéve, hogy nem jelenti be előre, hogy az amúgy nyilván derék, ebbe az ügybe is csak véletlenül, ártatlanul fölbukkanó Simicska urat tervezi APEH-elnöknek, és a következő hónapokban szájára nem engedi a "hazugság", a "csalás" meg az efféle morcos szavakat.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések