péntek, január 30, 2009

Megvilágosodás

Nem tudni, hogy a Nabucco megálmodott véglángjának reményteli fényétől világosodott-e meg hirtelen Navracsics Tibor. Talán attól tartott, hogy a gázválság kezelésével Gyurcsány nem csak hazai, de nemzetközi tekintélyt is szerzett. Hiszen – előző, Kóka Jánossal koalíciós - kormánya olyan tárolókat biztosított, amelyekből velünk morcos népeknek is példás módon adhattunk gázt. Mindenesetre a Fidesz frakcióvezetője hirtelen úgy döntött, hogy csatlakozik Fricz Tamás budakalászi polgári köréhez, jómaga is fölkiált: a hónapok óta tartó belenyugvásos Fidesz-álláspontot föladva mégis inkább azonnal oszlassák föl a parlamentet.

Vagy talán arról van szó, hogy Orbán Viktor ideges: sehogyse akar összeomlani a kisebbségi kormány, a Fideszen kívül szinte mindenki tárgyal vele, és minden nehézség dacára kezelni képes a válságot – már amennyire azt egyáltalán lehet. És ez hosszú távon akár szavazatokat is hozhat.

Sőt, Gyurcsány Ferenc odáig merészkedik, hogy már megint nemzeti csúcsozik, ahova tán még a köztársaság elnöke is elmegy. És az is lehet, hogy ott már az lesz, hogy kimondja: ebben a rendkívüli helyzetben esetleg mégiscsak el lehet indulni valami adó-, vagy legalábbis tehermérséklés irányába. Na ez az, ami igazán ijesztő lehet. Mert, ha ezt a lépést Gyurcsány meg meri tenni, akkor a Fidesz választás nélkül is győzött. Elérte, amit ellenzék akarhat: ráveheti a kormányt valamire, ami kívánatosnak látszik. Jó, de akkor mire volt a cirkusz, a kibevonulás, és pláne mire építhet a következő hónapokban győzedelmes stratégiát a Fidesz?

Hülyén jönne ki, ha most meg a tehermérséklés lenne baj. Más ötlet, program pedig nem volt. Ebben a reménytelen helyzetben már csakugyan csak oszlani érdemes. Vagy legalább pár napra vissza kell csikarni a showműsorban a hoppmester szerepét.



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Te a seggnyaláson kívül tényleg minden másra alkalmatlan vagy. Egyszerűen undorító, amit csinálsz.

Névtelen írta...

Repess, zsiddancs, megint áll a kuruc... mindjárt kiderítem, hogy túlterhelték vagy Drazsé barátod dolgozik már megint a sajtószabadságon...

Repess, zsiddancs!

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések