hétfő, március 01, 2010

Beérik a hülyeség

Nagyot csapott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere miután Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben azt merte mondani, hogy „Ez a szörny itt áll az ajtó előtt, dörömböl, hogy eresszük be”. És hozzátette: a Jobbik tönkreteszi az országot, mert nem megoldást, csak bűnbakokat kínál. Ezért szerinte össze kell fogniuk a demokratáknak. „Orbán Viktor és Mesterházy Attila demokrata és hazafi. Ha ez az egyetlen közös nevező köztük, az is elég a szélsőségesek legyőzéséhez”
Kósa Lajos szerint ez a gondolatsor nagyon kusza gondolkozásra utal, hogy Bajnai demokratának minősít egy pártot, másokat meg nem. És még hozzátette, hogy Magyarországon a bíróság a mércéje annak, hogy mi a demokratikus.
A bíróság nyilván demokratikusnak minősíti majd a Jobbikot, hiszen ha nem lenne az, már nyilván bejegyezni se engedte volna. Ezt persze föl kell ismerni. Nem könnyű megérteni, pedig világos: az a demokratikus, amit a bíróság bejegyez. Ez való az olyan kevéssé kusza gondolkozású embereknek, mint Kósa Lajos.
A bíróságokat azért hoztuk létre, hogy a társadalmat megóvják a leggonoszabb emberi törekvésektől. Sokmindenre képesek, de erre biztosan nem.
Van egy olyan történelmi tapasztalat, hogy időnkét fölcseperednek olyan erők, amelyek hatalomra, majd uralomra, végül egyeduralomra törnek. Nem tíz-húsz, hanem ezer években, birodalmakban gondolkodnak, amik szintén valami ősi birodalmiság folytatásai. De ha nem restek a hatalom jogfolytonosságának kutatói, akkor akár húszezeréves koronáról, harmincötezer éves írásról is képesek igen komor szavakkal beszélni. Kitalálhatják, hogy a hatalom joga gyakorlatilag az idők kezdete óta őseik vérében van letéteményben, akik az emberiség történetének kezdetétől mindig mindenhol a legmagasabb kultúrállamot létrehozva uralkodtak a Földön. Jogfolytonosságuk az uralomra kiszemelt ország területén kezdődött és azért van szükségük a hatalomra, hogy az idők végezetéig itt is maradjon. Különös tekintettel arra, hogy idegen népek ezt a szent földet veszélyeztetik, meg akarják szerezni, hogy éltető erejét - ami a vízében van -  elrabolják.
Nem folytatom, mert aki nem ismer rá arra, hogy ezek az újmagyar náci ideológia alapvetései, annak kár magyarázni. Ha viszont valaki tudja, és nem veszi észre, hogy megint a tolális elmebaj készül a totális hatalomra, és közben azt gondolja, hogy még van idő jogászkodni meg feleselni, azzal nem az a baj, hogy nem demokrata, hanem az, hogy alkalmatlan a helyzet elemzésére.
Lehet azt mondani, hogy ezek a dumák marhaságok, lehet azt mondani, hogy ha a vezetői azok is, a nép nem lehet annyira hülye, hogy ezt beveszi, és hagyja, hogy a hatalom majd azt is megmondja, kik lehetnek az ősi erények hordozói, kik uralkodhatnak és kikre vár a szolgaság osztályrésze, aztán meg kiket kell elűzni és kiket megölni.
Tévedés: a nép hagyja.
Pedig nem hülye. Ez a különös az egészben. Ez a legérdekesebb az emberiség történetében. Az évezredek alatt sokszor jöttek létre olyan társadalmak, amelyek beépíthették volna azokat a fékeket, jelzőrendszereket, sőt aktusokat, amelyek megakadályozhatták volna a rémuralmi törekvések rémuralomra jutását. Megtehették volna, úgy is gondolták, hogy meg is tették, de aztán kiderült, hogy mégse. A hatalom az emberek orra előtt növekszik, még meg is üzeni, hogy mit akar, még azt is, hogyan teszi meg, és a nép - és pláne annak szellemi és lelki vezetői - azon fecserészget, hogy hát ez még nem..., ez nem lehet..., ez még belefér, és így tovább.
Most az orrunk előtt növekszik ez a hatalom. Nem kell a legtámogatottabb politikai párt alalnökének, egy legendás város polgármesterének lenni ahhoz, hogy ezt fölfedezzük. A legegyszerűbb ember is látja, hogy a társadalmunk szervezetében nem valami jóindulatú pörsenés tenyészget, hanem maga a rák. Bár az intézményrendszerünk, a jogrendünk, a hagyománytalan hagyományrendszerünk, a politikai berendezkedésünk alkalmatlan erre, összefogással még le lehetne győzni. De lesz egy pillanat, amikor már nem. Azt is megmondom, hogy mikor: amikor a Fideszről kiderül, hogy a túlhatalommal sem tud mit kezdeni, nem tudja megetetni az éhes híveit se - nemhogy az ellenfeleit -, nem tudja teljesíteni az ígéreteit, kiderülnek azok a disznóságok, amelyeket nem egy párt, hanem az egész politikai osztály követett el - kivéve a jobbikosokat, mert ők még nem voltak ott, nem volt lehetőségük. Erről harsog majd a parmamentben a Jobbik. Akkor majd a Fidesz mai híveinek több mint harmada a Jobbikot kezdi éltetni. Ugyanaz a csőcselék, amelyet Orbán hívott életre, hogy Gyurcsányt zavarja el, elindul Orbánért. Beérik a hülyeség, a gonoszság és az ostobaság termése. Attól fogva megint csak Isten kegyelmében bízhatunk.
A balliberális-fideszes kettőshatalom után most egy bolsevik és egy náci párt kettőshatalma készülődik. Ha a Fidesz nem ébred föl idejében, nem lesz majd mentség, hogy a szocialisták végigaludták országlásuk nyolc esztendejét. A Fidesz olyan erővel áll szemben, amit nem lehet majd trükkösen leszalámizgatni, bármekkora szakértő ebben Orbán.
Elmúlt a nagypofájúskodás ideje. Bajnai Gordon merte kimondani az első kristálytiszta, minden önző politikai számítgatástól mentes antifasiszta üzenetet. Iszonyú árat fizet majd Orbán azért, mert az alvezérei ezért is leköpték a miniszterelnököt. Orbán a hatalmával, a népe meg életekkel.
Most múlt el az utolsó pillanat. Le fogjuk győzni az újnácikat, de úgy, mint a nyilasokat - külső segítséggel. Vagy úgy, ahogy a bolsevikokat győzhettük volna le ötvenhatban, ha nem kapnak külső segítséget. Száz évig sem gyógyuló sebekkel fizetünk.
 
 

8 megjegyzés:

ajsa írta...

"Az elit, amely ezt megvalósíthatja, "néhány létformát nem választhat". A kívánatos minta "szépen, nemesen, választékosan élni", a kormányzat feladata tehát "a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételek" megteremtése és biztosítása."

Forrás: http://index.hu/belfold/2010/valasztas/kell_egy_elcsapat/

És ez nem a Jobbik...

Névtelen írta...

ja, és miközben némelyek náci veszélyt és a demokrácia halálát vizionálják, az általuk magasztalt, és minden bűn alól felmentett bagázs még gyorsan szétlopja, ami mozdítható a választásokig...ha nem volna elég egyértelmű, az mszp-ről és az szdsz-ről beszélek...
és ez, kedves "antifasiszta" iván, ez bizony nagyságrendekkel többet árt, mint a jobbikos lózungok. neked is , nekem is, mindenkinek, aki ebben az országban nem lopott velük együtt nyolc esztendőn át

Névtelen írta...

Irkálj a kurva anyádnak ilyen szánalmas firkálmányokat, te libsi hülye!

Te semminek nem tudsz örülni, csak ha az utcán "Náci, takaroggy!"-ozol, te töketlen kutya, te szakállas bácsi...

Arról persze egy kibaszott, kurva, baszadék szót se írj, hogy mit csináltak a szoclib haverjaid az utóbbi nyolc évben a hatalomban!

Te libsi balfasz. Leköpni való vagy.

Névtelen írta...

Nem az országot teszik tönkre, csak
BENNETEKET!!!
Nagy különbség!!!

Névtelen írta...

Gyönyörű az a Kósa festmény! Csodás színfoltja a XXI. századi Magyarországnak, bár egy ilyen már 1910-ben is inkább szégyenfolt volt...

Pötyi írta...

de sok büszke névtelen jár erre...

Menjetek inkább kövezni, egy fekete-fehér meleg pár zászlót éget az Alkotmány utcában! =S =)

egyébként meg nem nagyon értem én a demokráciát...

Péter írta...

>Nem az országot teszik tönkre, csak
>BENNETEKET!!!
>Nagy különbség!!!

Szalad a szamár az erdőben. Megállítja a róka. Hova szaladsz? Herélik a nyulakat! De te nem vagy nyúl...

Nem baj, T. névtelen. Majd a marhavagonban találkozunk. Te akkor fogsz csodálkozni. Én már nem.

Névtelen írta...

Kedves Péter, melyik marhavagonban fogunk találkozni, a Vorkutára induló, vagy a Bergen-Belsenbe induló járaton? Nekem tökmindegy, mert rokkantnyugdíjas alkoholista vahgyok--haha Üdv BORZ

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések