szerda, szeptember 08, 2010

Magasztos szárnyak alatt


Miközben Orbán rendkívül elégedetten beszélt a saját teljesítményéről, beleértve a rendcsinálást is, fölfedezhettük, hogy az építési törvény tervezett módosításában az van, hogy szabálysértést követ el és megbírságolható, aki a közterületet nem arra a célra használja, amit a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik. Ez van a Belügyminisztérium honlapján.
A rendcsinálás tehát folytatódik, és nem is kell ahhoz nemzeti konzultáció, hogy tudjuk: az utcán, aluljárókban, pályaudvarokon, és egyáltalán városszerte nyilvánosan élő, lakó, alvó, néha haldokló vagy már halott emberek rettenetesen irritálják a polgárokat. Nem csak azért, mert büdösek, szemetelnek, hugyoznak, hanem azért is, mert szembe kell nézni azzal a borzalommal, hogy így élhetnek emberek egy ezeréves, állítólagos kultúrállamban. Bizony ez rémisztő. 
Pláne az, hogy bármikor a helyükre kerülhetünk. És egyre többen érezzük ezt. 
Még rémisztőbb, hogy a rendszerváltás óta egyetlen egy kormány nem akadt, amelyiknek valódi programja lett volna arra, hogy ne legyenek hajléktalanok. Hogy valami jusson mindenkinek. Alkotmányosan, például. Ne csak a szocialista duma, a polgári duma, a keresztény duma. Bár a hajléktalanok között nincsenek cigányok (!), a kormányok “mentségére” mondhatjuk, hogy a cigányok még rettenetesebb gondjairól is ugyanígy nem jutott eszükbe semmi. Azon kívül, hogy miképpen és milyen zsebekbe tűnjenek el a rájuk szánt milliárdok.  
A mostani forradalmi kormány nyilván a középosztály és a legszegényebbek állítólagos történelmi összefogása keretén belül intézi majd el ezt az ügyet, most és mindenkorra azzal, hogy az utcán aludni, sőt életvitelszerűen tartózkodni szabálysértés lesz, ami most már nyilván börtönnel is büntethető. (A pénzbüntetés kicsit nevetséges lenne.) Így aztán ezentúl annak a hajléktalannak, aki börtönbe akar jutni, nem kell betörni egy kirakatot és onnan kikapni pár üveg italt: a puszta jelenléte is bűn, kap egy jó meleg cellát egy-két hónapra. Sőt, ha részegségében vagy azért, mert lassan beleőrül az életébe, esetleg agresszív lesz a rendőrrel, akkor pár hónap, ést vonatkozhat rá a szintén igen embeséges orbáni háromcsapás törvény: örökre eltűnhet a finnyás polgárok szeme elől. A rendőrminisztérium majd gondoskodik.
Legyen itt egy kivételesen hosszú idézet Anatole France művéből, A vörös liliomból Lányi Viktor fordításában: “... Ezért dolgoznak a törvény előtti egyenlőség magasztos szárnyai alatt, amely gazdagnak-szegénynek egyformán megtiltja, hogy hidak alatt háljon, az utcákon kolduljon, és kenyeret lopjon. Ez egyike a forradalom nagy vívmányainak. Ez a forradalom, minthogy őrültek és hülyék csinálták a nemzeti javak kisajátítóinak hasznára, és minthogy végső eredményben csak az agyafúrt parasztok és uzsorás kispolgárok meggazdagodására vezetett, az egyenlőség nevében a gazdagság kényuralmának vetette meg alapját.”
Mindig tudtam, hogy France látnok volt - az egyház indexre is tétette. Vagy csak arról van szó, hogy a történelmünk szereplői rémisztően középszerűek és olcsók? És ez nem csak a múltra nézve látszik, hanem jósolható is? És ez egyszercsak benne van egy törvénytervezetben?


.

4 megjegyzés:

Csizmás Ferenc írta...

Értem én, hogy nem az a megoldás, ha dutyiba zárunk (eldugunk) valakit. De akkor mi? Nagyon régóta gondolkozom ezen, és sajnos ebben a bejegyzésben sem találtam semmi olyat, ami a probléma kezelését elősegítené.

Dés Magda írta...

Teljesen egyetértek, Iván. A. France tökéletes pontossággal jellemzi a helyzetet. Persze ez a nagy írók dolga:)
Megoldás nincs, hacsak az nem, hogy olyan társadalmat építsünk, ahol nem fordulhat elő, hogy valaki az utcára kerüljön.

Pocakos írta...

Valami hiányzik ebből az írásból Iván. Mintha ki- v. elfelejtenéd a politikát, az utóbbbi idők eseményeit. 2006 őszét, a Parlament előtti, körüli “táborozást”, majd a (jelképes) kordonbontást. Nekem rögtön ez ugrott be, amikor ilyeneket olvasok Nálad:

“........szabálysértést követ el és megbírságolható, aki a közterületet nem arra a célra használja, amit a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik. ….”

“.......Nem csak azért, mert büdösek, szemetelnek, hugyoznak, hanem azért is, mert szembe kell nézni azzal a borzalommal, hogy így élhetnek emberek egy ezeréves, állítólagos kultúrállamban. Bizony ez rémisztő. …...”

“......most és mindenkorra azzal, hogy az utcán aludni, sőt életvitelszerűen tartózkodni szabálysértés lesz....”

Szóval, nekem másként jár az agyam, mással asszociálok, amikor ilyeneket olvasok.

Névtelen írta...

Kedves Csizmás Ferenc!

De, benne van Iván bejegyzésében. Tenni, nem dumálni. És nem homofobokra emlékeztető szégyenlőséggel elfordulni. Például az adóforintokból juttatni olyan szociális célra, ami segít eltűnni az utcáról az arra rászorulóknak. Nem kéne ellopni. Vagy nem kéne felelőtlenül ezermilliárd forintnyi elégetést generálni felelőtlen beszólásokkal, amatőr húzásokkal. El tudja bárki képzelni, hogy az elmúlt 3 hónap vesztesége mennyi hajléktalan és/vagy rászoruló számára biztosíthatott volna megoldást?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések