kedd, október 05, 2010

Nem hiszem el

Egyszerűen nem értem. Fölfoghatatlan, hogy Magyarországon létezhetett egy iszaptároló, amelyikben olyan anyagot tartottak, amelyik megégeti, megmarja az embert, megölhet minden életet, és csak úgy átszakadhat a gát. Az iszap falvakat önthet el, embereket gyilkol meg azonnal, vélhetően állatok és növények millióit pusztítja ki, folyókat tesz nedves sivataggá, évekre fertőz meg mindent, amin áthömpölyög. Ha az ember a tárolóról készült képet nézi, azonnal szembetűnő az égbekiáltó felelőtlenség.
Minden gát átszakadhat. Hogy ez most miképpen történhetett meg, azt megtudjuk a szakértőktől, akik nyilván vizsgálódnak majd. Mint ahogy más szakértők is vizsgálódtak, nem is olyan régen, és úgy látszik, teljesen biztonságosnak találták az építményt. Az új, immár igazságügyi vizsgálódók majd megmondják, ki volt a felelős. Lesz, aki börtönbe megy, lesz, aki másféle példás büntetést kap. És olyan is, aki kártérítést. De miféle kártérítés enyhítheti egy iszapba fulladt kisgyerek hiányát? 
Jó lenne, ha most az egyszer az igazságszolgáltatás teljes körű lenne, és föltárná azt is, hogy kik és mikor figyelmeztettek arra, hogy baj lehet, nagy baj. Mert csak azt nem hiszem el, hogy soha senki nem jelezte: ennyire veszélyes hulladékot nem lehet úgy gátak között tárolni, hogy ne legyen második és harmadik védelmi vonal. Képtelenség, hogy gátszakadás esetére ne épüljön olyan csatorna amelyik újabb gátak közé tereli a gyilkos iszapot. Vagy legalább egy tározó területre, ahol pusztít ugyan, de legalább nem emberlakta településeken. Nem hiszem el, hogy ne lehetett volna  legalább egy, falukat elkerülő csatornát építeni baj esetére. Nem hiszem el, hogy nem voltak olyan mérnökök, környezetvédők, vagy akár egyszerű józanul gondolkodó emberek, akik látták a veszélyt. 
Bizonyára mindenki emlékszik arra, amikor a ciános iszap egy erdélyi aranybánya ülepítőjének gátján átömölve pusztította végig a Tiszát. Égre-földre szórtuk az átkokat, balkánoztunk az öklünket rázva, kétségbeesésünkben. A balkániság most a Bakonyban gyilkolt.

 .

2 megjegyzés:

temesvári ildikó írta...

Kedves Andrassew Iván!!

Nagyon szeretem olvasni az irásait és nagyon nagyon egyetértek mindennel,amit ir.Sokszor én is igy gondolok dolgokat,de nem tudnám megfogalmazni ilyen pontosan és érthetően!!! Nagyon köszönöm,kivánok további erőt és sok-sok jó gondolatot!!

Temesvári Ildikó

ekkerjoz írta...

Akad még pár ilyen zagytározó, és szinte mind folyóközelben épült.
Ezekben a tulajdonosok ipari veszélyes hulladékot tárolnak, amit eszük ágában sincsen közömbösíteni, vagy lerakóhelyre szállítani, az túl drága volna.
És akkor nem lehetnének benne a százas népszabadság listában.
Az összes cementgyár, papírgyár, vegyi kombinát, a bezárt cukorgyárak körül elég sok millió köbméter ipari zagy gyűlt össze, ott is marad.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések