szombat, november 06, 2010

2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren

Az fn.hu képe


Tisztelt Andrassew úr! 
Blogjának rendszeres olvasójaként úgy érzem, közel áll a gondolatvilágunk egymáshoz, kicsit mintha ismerném Önt. Ezért is bátorkodom kérésemmel Önhöz fordulni. 
Bizonnyára hallott és tud a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos terveiről, intézke­déseiről. Én mint magánember megdöbbenéssel hallgattam a miniszterelnök szavait és a rá következő kommunikációs úthengert. Ami még ennél is jobban megdöbbentett, az az emberek passzivitása. Néhány barátommal ezt a passzivitást látva elhatároztuk, hogy önszervező alapon, magánemberként hangot adunk véleményünknek a magánnyugdíjalapok állami einstandjával kapcsolatos hazugságfolyam fékezésére.
Ennek érdekében magánemberekként magánemberek számára demonstrációt szerveztünk 2010 november 14-én 14 órától a Kossuth téren. A demontráció békés, magánemberek kezdeményezése a pénztártagok öntudatra ébresztése céljából. (A BRFK engedélyezte az eseményt, a szükséges biztosításról gondoskodnak. Egyébként meglepően szimpatikusan, segítőkészen viselkedtek.)
Ennek okán sem politikai pártokat, szervezeteket, sem cégeket nem vontunk be a szervezésbe, s adományokat sem gyűjtöttünk. Amit a magunk kezével egyszerű hétköznapi emberkként meg tudunk tenni egy ilyen demonstráció sikeréért, azt megtesszük.
Mivel mi nem közéleti emberek vagyunk, szívesen vennénk elismert, de politika mentes közéleti személyek felszólalását, erkölcsi támogatását a demonstrációhoz, mivel nem vagyunk gyakorlottak a beszédben.
Mint a demonstráció egyik szervezője, szeretném felkérni Önt, hogy mondja el saját gondolatait a rendezvényen a témával kapcsolatban, vagy legalább jelenlétével tiszteljen meg bennünket, ha ideje engedi! Egyúttal arra is szeretném megkérni, hogy terjessze ismeretségi körében kezdeményezésünket, ha nem érez kivetnivalót ebben.
Ha szimpátiáját inkább csak saját eszközeivel fejezné ki, a saját tevékenységi területén, annak is nagyon örülnénk és nagy segítség lenne számunkra.

A demontsráció honlapja: azennyugdijam.blog.hu
Hivatalos email címe: azennyugdijam@hotmail.com

 .

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések