vasárnap, március 18, 2012

Leviták Könyve 19,14

Talán hallottak már arról az esetről, ami még októberben kezdődött, de mostanában élesedett be. Történt, hogy egy vak fiatalember utazott a vonaton. Rendesen, jeggyel, úgynevezett 90 százalékossal, ami jár a vakoknak. A vakokon általában látszik, hogy vakok, tehát azok, akik szembekerülnek velük, viszonylag egyszerűen, hogy úgy mondjam, szemrevételezéssel meg tudják ezt állapítani. Ha úgy vesszük, a vakok ebben az interakcióban hatalmas hátrányban vannak, ezért az a szokás, hogy velük szemben mi, látók udvariasan, hogy ne mondjam, tapintatosan viselkedünk akkor is, ha valamiképpen hivatalos kapcsolatba kerülünk. 
Történt, hogy a vonaton jött az ellenőr, kérte a jegyet, megkapta, de mélységes bizalmatlanságában, hogy úgy mondjam, nem hitt a szemének: kérte a vakszövetségi igazolványt is. Hogy kiderüljön: jogosan utazgat-e a 90 százalékossal a fiatalember?
Ilyen igazolvány nem volt nála, csak egy másik, az úgynevezett államkincstári kártya, ami azt igazolja, hogy ő vakjáradékot kap, ami magába foglalja az utazási kedvezményt is. Hiába szedte elő a vak fiatalember, ez az ellenőrnek nem volt elég - holott már ez is világosan mutatta, hogy nem csak a szemrevételezés utal arra, hogy egy vakkal áll szemben, hanem erről papírja is van neki, vagyis ugye kártyája. Nagyon-nagyon állami. Nem: ő ragaszkodott a vakszövetségi igazolványhoz. És mivel az nem került elő, és a vak fiatalember hiába magyarázta a megátalkodott ellenőrnek, hogy rosszul tudja, nem kell vakszövetségi igazolvány, hanem ő az államkincstárival köteles igazolni magát, megbüntette.
Hazaérvén a vak fiatalember elmesélte a dolgot az anyjának, aki ádáz telefonálásba kezdett, ő pedig az interneten levelezte le a dolgot a MÁV-val. Úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz, elnézést is kértek az ellenőr viselkedése miatt. És most mégis megérkezett a csekk: 28 ezer forintról.
Miféle emberek élnek ebben az országban? Kérdem én. Mi lehet annak az embernek a lelkében, aki csakzértis megbüntet egy vakot, hiába látja, hogy csakugyan vak, van is róla kártyája, és ráadásul jegyet is vett? Miféle szervezetek tehetik meg velünk azt, hogy noha pontosan tudják, hogy az emberük hülyeséget, sőt gonoszságot művelt, elnézést is kérnek, mégis kiküldik a csekket?
Hogyan juthat el idáig egy ország, egy rendszer?
Csak, hogy enyhítsem a fölháborodást, köteles vagyok elmondani egy másik történetet is. Most hallottam egy közterület-felügyelőtől. Egy BKV-ellenőr is megbüntetett egy vakot. Nyilván az történt, hogy a vakok ugyan ingyen utazhatnak a BKV járatokon, ám nála nyilván nem volt semmilyen igazolvány, még kincstári kártya sem. Amikor az utazóközönség látta, hogy mit művel az ellenőr, erősen szidalmazták, és a vele párban intézkedő közterületest is fölszólították, hogy állítsa le az ellenőrt. Ő is megátalkodott volt, mint a mávos kollégája: nem hagyta abba az intézkedést. Erre a közterületes otthagyta, beszaladt a központba, és bejelentette, hogy nem hajlandó folytatni a szolgálatot, kikéri magának, hogy egy olyan emberrel mutatkozzon párosban, aki nyilvánvalóan, szemmel láthatóan vak embert büntet.
Ez van: akad azért olyan ember is, aki nincs teljesen elborulva ebben az országban. Ráadásul a közutálatnak örvendő közterületesek között.
A vak fiatalember mindenesetre megkapta a 28 ezer forintos csekket. Gondolom, ez valami szabálysértési bírság. Ez egyáltalán nem vicces dolog manapság, mert ha még kettőt vét, akkor máris elzárásra ítélhetik. Például erős éberség mellett sem veszi észre, hogy a fűre lépni tilos tábla mellett megy át egy parkon, vagy éppen félreérti a hangokat és a pirosban lép le a zebrán a járdáról. Ennyi ma elég, hogy áristomba tétessünk. Ha megkérdezne, azt tanácsolnám neki, hogy amennyiben nem vonják vissza a büntetést - erre van nagyobb esély egy ilyen elvetemült országban - kérje, hogy - megelőző csapásként - a 28 ezret váltsák át elzárásra. Csak azért, mert nagyon jó lenne, ha megtudnánk, hogy a már önjáróan is gonosz, hibbant rendszer mit lép erre. Akad-e például börtönőr, aki nem hajlandó őrizni egy vétlen vakot?
Tekintettel arra, hogy hamarosan kötelező hit- és erkölcstani oktatás lesz az országban, és én ezt én, bizony mondom, kiterjeszteném a fölnőttekre, főleg a közalkalmazottakra is, legyen itt a végén egy bibliai idézet a Leviták könyvéből:   
"Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld az Istent.” (Leviták Könyve 19,14)



.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

hát a Hatalom mögött megbúvó szolgák aljasságának nincs határa. Például itt van a Narancsban publikált cikkhttp://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/alsoszentmarton-79141 amelyben a baranyai, súlyos szegénységben élő cigány kosárfonókra ment ki az Adóhivatal, meg is bírságolta őket, mert nem volt legális vállalkozásuk. A cikk egyébként Lankó Józsefről szól, aki a katolikus egyházban egyedül folytat cigány missziót.
(tüske)

kelgyo írta...

Ezek ilyen csákmátés, helyi kiskirályos allűrök. Mert megtehetik, hát meg is teszik. Aljas dolog.

Névtelen írta...

A felháborodás jogos.A kép meg nagyszerű.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések