vasárnap, május 13, 2012

Hergeljen és bevéssen

Csak az nem veszi észre, aki nem akarja, hogy a Jobbik nevű párt az utóbbi időben példátlan nyomulásba kezdett. Nehéz lenne elhinni, hogy nem központi utasításra radikalizálódnak. A parlamenti vérvádazás, a hisztérikus Novák Előd fölszólalásai, a jogvégzett Gaudi-Nagy nyilvános vélekedése arról, hogy az EU-n kívül is lehetnénk, sőt, a - hangsúlyozom! - jogvégzett Gaudi-Nagy már arra is összeállt Zagyva György Gyulával, hogy az istentagadókat is büntessék, ne csak a melegeket. Aztán még közterületen megtámadták Schiffer képviselőt, és meg ne feledkezzünk: már ott tartanak, hogy a magyarellenes - ja nem: biszexuális - vagy mifene Faludyt ne vegyék be a tanrendbe, hanem Tormay Cécile-t. (Aki szintén biszexuális volt, csak ezt nem tudták róla. Olyan ez, mint amikor valamelyik zseni azt javasolta, hogy József Attilát azért ne tanítsák, mert öngyilkos lett és az olyan ember nem érdemli meg, hogy a gyerekek elé kerüljön. Helyette persze Wass Albertet kellene. Az ádáz javasló nem tudta, hogy ő meg agyonlőtte magát.)
Mindegy. Nem csak akciózásban emelték a szintet, nem csak azt engedik meg maguknak, hogy az egyik tagjuk géppisztollyal - bár még csak vak tölténnyel - lövöldözzön ünnepségen, aztán “kitartás”-sal köszönjön el híveitől, hanem arra erősítenek, hogy most már magyar holokausztról kell beszélni, mert az egyik jeles szónokuk szerint a cigányok 1000-1500 magyar embert öltek meg az utóbbi húsz évben. 
Most arról ne beszéljünk, hogy mekkora pofátlanság sok százezer ember iparszerű állami kiirtását összehasonlítani két évtized mocskos gyilkosságaival, mégiscsak az a fő kérdés, hogy honnan ez az adat. Mert az biztos, hogy például a rendőrségtől ilyenhez nem lehet jutni, hiszen tilos a rasszista számolgatás.
A statisztika az mondja, hogy Magyarországon az utóbbi húsz évben 3500-4000 embert ölhettek meg. De számoljunk négyezerrel. Igenám, de tudjuk, hogy a gyilkosságok több, mint fele a családon belüli erőszak következménye. Vagyis legalább 2000 embert a rokona ölt meg. Számoljunk ennyivel, pedig, ha hozzávesszük a közeli baráti emberöléseket,  valamint az úgynevezett szituatív gyilkosságokat - amikor például megmérgedünk és agyonütjük egymást -, akkor ez jóval magasabb: hetven százalékra tehető a nem anyagi haszonszerzés reményében elkövetett gyilkosságok aránya. Ebből az következik, hogy a cigányok ezerötszáz áldozatából 1050 maga is cigány, családon belüli erőszak áldozata, illetve spontán halálos végű veszekedés cigány áldozata - hiszen többnyire ők is egymás közt békétlenkednek.
Hacsak nem úgy van, hogy a sápadtarcúak egyáltalán nem ölik egymást sem a családon belül, sem csak úgy, fölindulásból, viszont a cigányok se - egymást - hanem csakis azokat, akik nem cigányok. De akkor meg a szónok alulbecsülte a cigányok pusztítását - akiket nyilván a rablógyilkosokkal azonosít. Mert ha levesszük a rablógyilkosok áldozatait - ami az emberölések nagyjából 30 százaléka -, akkor csak 1200 meggyilkolt ember marad. Vagyis a szónoknak akkor hihetünk, ha föltesszük, hogy húsz év alatt az összes rablógyilkosságot cigány követte el, és cigány csak sápadtarcút ölt meg vadállati módon a kis jószágaiért. (Bárki fejben összeszámolhatja, hogy csak egy-két  hónapon belül hány olyan gyilkosság volt, aminek a közelében sem járt cigányember.)
Elég hülyének kell lenni ahhoz, hogy ezt a “magyar holokauszt” dumát valaki elhiggye. Természetesen számbűvészkedésem csak nagyjából megalapozott. Mindössze csak azt akartam megmutatni, hogy érdemes számolgatni, amikor valami fergeteges adatot mond nekünk egy fergeteges szónok a fergeteges pártjából. Mert semmi más célja nincs, mint az, hogy hergeljen és bevéssen. Jó lesz az a polgárháború kirobbantásához. Hogy a hülye, hiszékeny ember ne a jobbikos pártházhoz menjen először kapával meg kaszával, hanem inkább a cigánysoron keresgéljen gyilkolni valót. Micsoda mocskos ország lett ebből, Istenem! Micsoda ócska vidék.


 .

4 megjegyzés:

Jármi István írta...

Most lett csak belőle mocskos ország és ócska vidék? Ugyan! A züllés akkor kezdődött - legalábbis a cikk témája tekintetében -, amikor a MIÉP bekerülhetett a Magyar Köztársaság Parlamentjébe. Most a Jobbik rontja ugyanott Magyarország megítélését. Sajnos sokkal profibb módon, és ezért hatékonyabban is. Talán a baloldalnak is fel kéne már nőnie, és a valódi kérdésekre valódi válaszokat találnia. Különben maradnak a valódi és álkérdésekre adott álválaszok.

kelgyo írta...

Nyomul a jobbik. Persze. De mit vennénk ebből észre, ha a kormány megfelelően reagálna? De nem, inkább összekacsint vele.
Ahhoz meg, hogy valaki elfogadja a szóban forgó számokat és fejtegetést, nem hülyének kell lenni, hanem velejéig rasszista, előítéletektől fröcsögő baromnak.
Ennyi.

Borsovai-Lengyel Judith írta...

Már megint nem értek valamit. Félművelt, rosszul, hiányosan tájékozott emberek, hogy mernek kiállni a nyilvánosság elé? Netán a tagjaik és a hallgatóságuk is az?A fiatal, tapasztalatlan embereket lehet megvezetni, manipulálni, akik von haus szinte semmit nem kaptak.A cikkhez ismét grt.

Névtelen írta...

T. Andrassew Iván Úr!

Szívemből szól, amikor a gennyes lelkűek pártjának felbuzdulásairól, gyűlöletömlenyeiről blogol. Amikor az elvszerű, következetes történelemhamisításokra, ferde és sanda párhuzamvonásokra mutat rá írásában.

A JOBBIK MAGYAR HUNGARISTA PÁRT /javaslom, ezentúl ezen a néven aposztrofálja, aposztrofáljuk mindnyájan ezt a gyülevész gyülekezetet/ a tagadás, a rombolás pártja, ködszurkálók klubja, nem létező dicsőségünkből vagy apoteozissal felruházott, ám valójában szinte csak kudarcokban bővelkedő történelmi múltunkból merítő, azt visszaállítani, reinkarnálni kívánó bosszúpárt, megtorláspárt. Kirekeszteni mindenkit, aki nem adja át magát teljes egészében, testestül-lelkestül a párt destruktív gyűlöleteszméi szellemiségének. Ez a programjuk. Alkotás, építés sehol. Pozitív gondolatok sehol.

Harcoljunk minden eszközzel, hogy ezt a mételyt, ezeket a magyarkodó, valójában agyarkodó, acsarkodó szörnyetegeket kiiktassuk a közéletből.

A JOBBIK MAGYAR HUNGARISTA PÁRTOT, többek közt az 1947-es párizsi szerződésre hivatkozással, haladéktalanul be kell tiltani!!!

Mint demokrata, ne érveljen nekem azzal soraim olvastán, hogy azt nem lehet, kb. egymillió szavazó véleményét, állásfoglalását anullálnánk ezzel. Igenis lehet, mert ők mondják magukról, hogy nem demokraták. Márpedig az egyre inkább ultraradikális antidemokraták furunkulusok, ártalmas, fertőző sebek az egyébként egészséges /?/ magyarság szellemének korpuszán. Sebészi beavatkozás lenne szükséges. Ez a furunkulus felvetés ismerős lehet Adolf Hitler szájából, aki a zsidóságot nevezte annak.

Tisztelettel: Humanista, Zenebagyoly helyett, az Ő beleegyezésével:

VÁRKONYI /WEISZ/ PÉTER.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések