szerda, december 05, 2012

Pávatánc klezmerrel


Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Orbán Viktorral áttekintette a magyarországi zsidóság helyzetét, majd a Klubrádióban azt mondta: elégedett a miniszterelnök szavaival. Azzal, hogy a kormányfő ismételten világossá tette, hogy minden törvényes, alkotmányos eszközzel fel fog lépni, - nemcsak ő, hanem a magyar kormány is - minden rasszista, illetve antiszemita törekvéssel szemben. 
Arról a napról van szó, amelyen Orbán nem talált elegendő indokot arra, hogy nekilásson a Jobbik törvényes betiltatásának, ám arra látott okot és reményt, hogy az alkotmánybíróságot megcsúfolva az alkotmányba tegye hogy a hajléktalanokat börtönbe lehet küldeni, ha a közterületeken hajléktalankodnak. Erről nemzeti konzultációt indít - de fura módon arról nem, hogy egy náci párt működéséről hogyan vélekednek az emberek. Nehogy véletlenül matatni kelljen az alkotmányon, ha a nép mégis úgy dönt, hogy nem kellene náci párt az országban.Vagyis a legnyomultabbak ellen föl tud lépni nyilvánvalóan törvénytelen és alkotmánycsúfoló eszközökkel, a nácik ellen elgyávul.
Itt jegyzem meg, hogy Orbánnak nem a zsidó honfitársainkat kell megvédenie - ez csak duma, hiszen hogyan védhetne meg bárkit a személyes sunyi támadásoktól -, hanem az egész népet a cseperedő fasizmustól.
Feldmájer úr figyelmébe ajánlom: az ATV-n alig volt vége az antifasiszta tüntetés közvetítésének - amelyben megfigyelhettük a turulavató, hothysta, kirekesztő Fidesz egyik legcinikusabb politikusának semmitmondását -, Balog Zoltán miniszter már Nyírő József életművének irodalmi értékeiről beszélt Mészáros Antóniának. Másnap meg arra ébredtünk, hogy előbukkant Fekete György nemzeti einstand akadémikus mondta: “Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön” És Orbán azóta se szólította föl őket valami lemondás-félére.
Föl kell hívni Feldmájer úr szíves figyelmét Orbán Viktornak arra az intelmére, miszerint nem a szavait, hanem a tetteit kell figyelni. Talán vonatkozik ez az embereire is. Kár egy halálos pávatánc alá klezmert nyomatni.

 .

1 megjegyzés:

Libik Andre írta...

Isten orizz a nacik ugyeben a "nemzeti konzultaciora"! Gyorsan kiderulne, hogy nacik ugyan nincsenek itt, de hatalmas igeny van rajuk... Ne adj ilyen tanacsokat, kedves Ivan!
Barati szeretettel
Andre

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések