Fekete György azt mondja magáról a Heti Válaszban, hogy azért marad még jó darabig a csúfondárosan róla elnevezett Fekete Akadémia élén, mert: "Kihordtam a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, el akarom juttatni az iskoláig."
Hiába minden önfegyelem, az ember kényszeresen elképzeli: ez a lassacskán idősödő, de mutatós testű, föltűnően gondozott küllemű férfiú hogyan viselte áldott terhét a kilencedik hónapban, milyen átszellemült méltósággal viselkedhetett a szülőasztalon, mit érzett, amikor először keblére vette a csúfocskára sikerült kisdedet... Nem is folytatom, mindennek van határa
Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az idős csodatévő akadémikus reneszánsz apródfrizurája alól ilyesmik jönnek ki. Egyszer - még rapid államtitkár korában, Antall József miniszterelnöksége idején, amikor a Népszabadságnál dolgoztam - készítettem vele egy interjút. Olyanokat mondott benne, hogy nem hittem el: emberből ilyenek kijönnek. Tamás Ervin pedig azt nem hitte el, hogy ha elküldöm neki - ahogy illik, megjelenés előtti láttamozásra -, akár csak a fele szöveg is benne marad. Elküldtem, és egyetlen-egy szót nem változtatott.
Akkor értettük meg, hogy Fekete úr egyszerűen nem tudja, miket beszél, nincs veszélyérzete, de még annyi se, hogy tartson valakit maga mellett, aki vigyáz a méltóságára.
Ez húsz éve volt. Ez a gyerekszüléses mondata arra a valóságos isteni csodára utal, hogy ennyi idő alatt maradéktalanul megőrizte szellemi állapotát. Persze régi orvosi megfigyelés, hogy a szülés fiatalít.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése