péntek, április 19, 2013

Kultúra


Giró-Szász András szerint a jogállam alapja, hogyha egy nemzetállam valamit eldönt, és azt az Európai Unió bármilyen intézményi szintje vitatja, kulturált európai vitát indítanak róla. 
Ezt a "kulturáltat" nyilván azért mondta, mert velünk szemben bezzeg szó sincsen kulturált vitáról. Még jó, hogy nem tette hozz a szokásosat: "pedig mi is tudunk késsel és villával enni".
Giró-Szász csakugyan el tud képzelni egy kulturált vitát Orbán Viktorral? Most éppen arról, hogy lehet ugyan, hogy az alaptörvényi változtatások úgy néznek ki, mintha... de majd az alacsonyabb rendű jogszabályokat kell nézni, mert akkor kiderül, hogy egyáltalán nem demokráciaellenesek azok.
Az a baj, hogy a dolog kulturálatlansága éppen abban van, hogy minden résztvevő tudja, hogy teljesen fölösleges vitatkozni: Orbánnak mindig igaza lesz, mert ő arra hivatkozik, hogy tessék konkrétumokat mondani, ha meg konkrétumokat mondanak, akkor azok nem jók, mert más összefüggéseket kellene vizsgálni. Közben meg koki és saller. Pedig aki csak utal a kokira meg a sallerre az már nem lehet kulturált. Meg az se, aki nyilvánosan szotyit pököd.
Annyit azért enyhült a helyzet, hogy ő, aki nemzeti ünnepeken boldogan rohan Brüsszelbe, mert fél, hogy kifütyülik, most már legalább nem mer elmenni ugyanoda, mert fél, hogy kifütyülik. Meg a néppárti vacsorára se, mert fél, hogy lesz ott valami olyan evőeszköz, amiről nem tudja mire való. Legalább Giró-Szásznak tudnia kell, hogy nem: csakugyan hiábavaló Orbánnal és a rendszeréről vitatkozni. Ami nem kultúra, az nem az. Hanem tenyészet.

 .

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések