péntek, január 24, 2014

Megnézetni Kövért

A Blikk képe
Hetek óta várok a hírre, vagy legalább pletykára, hogy Magyarország elnöke szégyenében fölszólítja Kövér László parlamenti elnököt, hogy az utóbbi időben elharapódzó viselkedése miatt szíveskedjen szakorvosi vizsgálaton megjelenni. Nem csak azért, mert kifejezetten részrehajló módon büntet, vagyis visszaél a hatalmával, hanem főleg azért, mert kijelentette, miszerint Gyurcsány Ferenc egy gennyedző seb a demokrácia testén. Aki Európában így mer beszélni, az nem sültföldmíves, ahogy első ránézésre gondolná az ember, hanem nyilvánvalóan beteg, szociopata, minden önkontrollt elvesztett. De ha nem, akkor csak úgy alkalmatlan.Nem kell leváltani - mert ki lenne helyette vicces embernek? -, de a népnek joga van tudni, hogy a vezetői milyen állapotban vannak.
Még jobb lenne, ha a miniszterelnök és az államfő együtt küldenék orvoshoz. De ez szinte lehetetlen, hiszen Kövér úr, nyilván azonnal visszakaffantaná Orbánnak, hogy “előbb te mennyél!”
Ilyenkor szokás beszólni nekem, hogy “és Gyurcsány?”. Erre azt tudom mondani, hogy egyszer egy vitában magának Bayer Zsoltnak ajánlottam föl nyilvánosan, hogy ha ő elintézi, hogy Orbán vizsgálatra menjen, én hozom Gyurcsányt. Nem intézte el.
Dehogy említeném ezt, ha nem történt volna meg az, amire Orbán rémálmában sem gondolt: Gyurcsány csakugyan ott van a kormányváltó élcsapatban. Dacára Európa legnagyobb - állami eszközökkel is dolgozó - propaganda gépezetének több éves, minden etikai alapelven taposó menetelésének. Pocsékba ment sok százmillió forint, ezernyi újságoldal, műsorperc, buszseggi plakátfelület, és az a sok-sok szeretet, amit kénytelenek voltak kiölni magukból a Fidesz-propaganda gépezetének Semjén Zsolt parancsnoksága alatt dolgozó karaktergyilkos különítményei. Pedig Gyurcsány már erősen halottnak látszott. A boldog Semjén pedig igen büszke volt.
Már a múlt héten is lehetett arra gyanakodni, hogy valami nagy baj van: Kerényi Imre száz embert szólított föl Orbánnal való szoros szellemi együttűködésre, de számosan akadtak köztük, akik ezt nyilvánosan vissza merték utasítani. Fészket rak a jobboldalon a szabadság?
Korábban is lehetett gyanakodni, hogy a Fidesz túl korán kezdte a pusztító választási kampányt, de senkise gondolhatta, hogy ebben a morcos csapatban már annyi erő sincs, hogy Gyurcsányt kitakarítsa a politikai életből. (Ehelyett egyre népszerűbb lett a DK-val együtt. Talán, mert a nép már csak olyan, hogy akit közösen rugdalnak azt akkor is megszereti, ha tegnap még ő is rugdalta volna.)
Nagyon tanulságos, hogy Orbán megint mennyire nem értette meg, hogy hogyan működik a választó. Hogy mennyire nem számít a médiafölény, ha tehetségtelen emberekre bízza a kampányt.
Ráadásul: Kuncze és Fodor is visszajött! A kétségbe esett propagandagépezet az utolsó pillanatban még arról sikoltozott, hogy visszajönnek a 2006-osok.
Orbán 2002-es veresége után, meg aztán 2006 után is egy darabig sértődött királyfiként csatangolt a kárpáti bérceken és a medencében. Annyira szomorú volt, hogy a parlamentbe se tudta betenni a lábát. Bujdokolva puffogott magában, és vicsorogva tervezgette, hogyan áll bosszút a népén, aki őt kétszer is megalázta. Pedig senki nem csúfolta bukottnak, senki nem manipulált azzal, hogy ő és a kétszer vesztes társai nem jöhetnek vissza a politikába.
Orbán most belebukott egészen ocsmány kampányába. Mivel úgyse tudja abbahagyni, igenis van remény arra, hogy ugyanúgy jár, mint négy éve a “rosszabbul élünk”-hazugsággal. Rogán, szegény már odáig jutott, hogy “a magyar baloldalnak nem sikerült megvédeni az országot Gyurcsány Ferenctől”.

Először is: a megakadályozás a jobboldal dolga lett volna. Másodszor: értem az elkeseredését. Kiábrándító lehet tehetségtelennek és hiteltelennek lenni. És harmadszor: mindettől függetlenül Kövér Lászlót meg kellene nézetni.

Nincsenek megjegyzések:

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések